Fekvése
A pesti oldal egyik kerülete. Északnyugatról Budapest V. kerülete, északkeletről a VIII. kerület és a X. kerület, délkeletről a XIX. kerület és a XX. kerület határolja. Déli szomszédja a Ráckevei dunaágon túl Budapest XXI. kerülete, nyugaton pedig a Dunán át a XI. kerülettel szomszédos.
Története
A középkorban majorságok voltak a területén. A XVIII. század végén alakult ki egy kertes település a mai Ráday és Lónyay utcák környékén, amely az 1799. évi dunai árvíz áldozatává vált. A házakat vályogból építették újra, ám 1838-ban az újabb, még nagyobb árvíz ezeket is elpusztította. 529 házból csak 19 maradt meg. Ezt követően a parton gátat emeltek, a legalacsonyabban fekvő részeket feltöltötték és a házak ekkor már téglából és kőből épültek újra. A 19. század második felében nagyarányú iparosítás kezdődött: ide települt a legnagyobb vágóhíd, öt malom létesült, és a parton felépültek a Közraktárak, illetve a századfordulón a Központi Vásárcsarnok. A kerületben épült fel a Mária Valéria szükség-lakótelep, amelynek helyén létesült a József Attila-lakótelep.
Helyi politika
A kerület polgármestere, dr. Gegesy Ferenc (SZDSZ) 1990 óta vezeti a kerületet. Őhozzá és alpolgármestereihez (Bánsághi Tamás, Pál Tibor) fűződik a népszerű város rehabilitációs program, melynek keretében a IX. kerület megújult. Bánsághi Tamás 10 éve Ferencváros alpolgármestere: az ő nevéhez kapcsolható a térfigyelő rendszer kiépítése. Pál Tibor alpolgármester egyben a József Attila-lakótelep országgyűlési képviselője is.
Gegesy Ferenc 2006-ban egyéni országgyűlési képviselő lett, Ferencváros 12. országgyűlési választókörzetében, a második fordulóban visszalépő korábbi képviselő, dr. Kökény Mihály (MSZP) támogatásával. 2008 szeptemberében az SZDSZ ellenzéki politikájával és az ellenzéki szereppel nem tudott azonosulni, úgy vélekedett, Ferencvárost igazán csak kormánypárti képviselő tudja hatékonyan képviselni a parlamentben, és lemondott mandátumáról, kilépett az SZDSZ-ből. 2009. januárjában időközi választások voltak, ahol Bácskai Jánosra (Fidesz) nyert.
Főbb látnivalók
A Magyar Iparművészeti Múzeum épülete
A Ferencvárosi plébániatemplom a Bakáts téren
* Semmelweis Egyetem (korábbi nevén: Semmelweis Orvostudományi Egyetem)
* Budapesti Corvinus Egyetem (korábbi nevén: Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem)
* Ferencvárosi plébániatemplom (Bakáts tér)
* Holokauszt emlékközpont
* Iparművészeti Múzeum
* József Attila szülőháza (Gát utca 3.)
* Kálvin téri református templom
* Központi Vásárcsarnok
* Művészetek Palotája
* Nemzeti Színház
* Pinceszínház
* Ráday utca
* Zwack Unicum Múzeum és Látogatóközpont (Dandár u. 1.)
Sport
Itt működik az ország egyik sportegyesülete, az FTC, amelynek labdarúgóstadionja az Üllői úton van.
Fontosabb közterületek
* Bakáts tér
* Haller utca
* Kálvin tér (déli oldala)
* Kiskörút (Vámház körút) (déli oldala)
* Könyves Kálmán körút
* Nagykörút (Ferenc körút)
* Ráday utca
* Soroksári út
* Üllői út
* Tűzoltó utca
Mit érdemes tudni a 9. kerületről ( Ferencváros )
2009-11-04 10:24:13
Tudjon meg többet a IX. kerület városrészeiről, történelméről, jellegzetességeiről!
Fontosabb közterületek
A Magyar Iparművészeti Múzeum
A Ferencvárosi plébániatemplom Bakáts tér
Semmelweis Egyetem Nagyvárad tér
Corvinus Egyetem Közraktár utca
Holokauszt emlékközpont Páva utca
Kálvin téri református templom
Pince Színház Ráday utca
Fontosabb közterületek
- Bakáts tér
- Haller utca
- Kálvin tér
- Kiskörút ( Vámház körút )
- Könyves Kálmán körút
- Nagykörút ( Ferenc körút )
- Ráday utca
- Ferenc tér
- Üllői út
- Boráros tér
- Tűzoltó utca
- Közraktár utca
- Tompa utca
A Magyar Iparművészeti Múzeum
A Ferencvárosi plébániatemplom Bakáts tér
Semmelweis Egyetem Nagyvárad tér
Corvinus Egyetem Közraktár utca
Holokauszt emlékközpont Páva utca
Kálvin téri református templom
Pince Színház Ráday utca